KÉT BLOGTÉMA INDULT, HOGY MEGKÖNNYÍTSE A PROGRAMMAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK VITÁJÁT. VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁSOKAT!
2. bejegyzés:
Dr. Pallai Katalin – települési stratégiai szakértő (www.pallai.hu)
Első bejegyzésemben arról írtam, hogy milyen feltételek kellenek az induláshoz. A szimpóziumon két dologról beszéltem: arról, hogy hogyan lehet együttműködő párbeszédet indítani, és példákat mutattam arra, hogy másutt hogyan sikerült közös tervezést elindítani és működtetni.
November eleje óta nagyon sok fontos dolog történt a folyamatban.
A szimpózium egyik meghatározó eleme az volt, amikor a jelenlevő városi politikusok nyitottságukat fejezték ki. A másik fontos pont az volt, amikor a jelenlevők felhatalmazták a szervezőket, hogy folytassák a munkát és kezdeményezzenek egyeztetést a városvezetéssel.
Tegnap felkerült a honlap faliújságára a szervezők beszámolója és tervei. A bejegyzésből és és csatolt dokumentumból további fontos lépések olvashatók ki.
(1) A korábbi “nagy ívű” cél mellett megjelent egy megfogható, elindítható és megvalósítható tevékenység (“az első közös projekt”), amiről el lehet kezdeni tárgyalmi a városvezetéssel. (Ez kulcskérdés minden hasonló folyamatban!)
(2) Megfogalmazódott a szerveződés belső kihívása: “a partnereknek konszenzusra kell jutni…”. Az első szimpóziumon jó volt látni ugyanis a sok lelkes résztvevőt, de nem derült még ki, hogy ki miben tud hinni, és mire tud/akar/hajlandó szerveződni. A belső, tisztázó párbeszéd folytatása szerintem nem kerülhető el.
(3) Megfogalmazódott a másik nagy kihívás is: erőforrásokra van szükség. A megcélzott részvételi folyamat tervezése, vezetése és szervezése komoly szakértelmet és energiát igényel. Ezt melléktevékenységként, pusztán lelkesedésből nem lehet fenntartani. Ki kell rövidesen derülnie, hogy a partnerek forrásokat is hajlandók-e áldozni, vagy tudnak külső támogatást szerezni a kezdeményezés megvalósításához.
Végül egy javaslat, ami hiányzik még innen: pontosítani kellene, hogy mi a közös projekt tartalma. Vagyis a városfejlesztési koncepció kidolgozási folyamata során milyen részvételben tud a városvezetés a további szereplőkkel megegyezni. (i.e. a folyamat mely részeiben legyen részvétel, és kikkel és milyen formában, milyen keretek között, milyen felhatalmazással …). Erről lehet lassanként lépésekben is megegyezni, de el kell kezdeni egyeztetni, mert arra vigyázni kell, hogy a lelkes szereplők elvárásai nehogy elrugaszkodjanak a realitásoktól, mert az csalódást, kilépést esetleg szétesést okozhat.
Sok sikert mindehhez!




Nem látom a tegnapi hozzászólásaimat. Az rendben van, hogy moderálás folyik, de az már kevésbé, hogy egy nap nem elegendő ehhez.
Kiemelnék egy bekezdést a fent említett cikkből, mert szerintem, ez érzékelteti a városkooperáció előtt álló feladatokat is:
“A helyzetfelméréstől a jövőképen át a megvalósítási programtervekig rendszerként kezelték a tervezés, a fenntartás és az irányítás problémáit. “
Ahogy ezt már az EFAL-on is megjegyeztem, ezt a kezdeményezést tartom jelenleg, Pécs egyetlen reményének. A magam részéről, amiben távolról tudok, nagyon szívesen segítem a munkát. Tekintettel arra, hogy jelenleg Tel-Avivban élek, ahol már “megszenvedték” a közmegegyezéses városstratégia megszületését, ezekből a tapasztalatokból is szívesen juttatok, ha van igény rá. A http://www.podo-pro.hu lap keretén belül amúgy is terveztem egy hosszabb sorozatot, amelynek az első cikke megjelent: http://podo-pro.hu/varosprofil-tlv/, aztán az élet egy kicsit módosította a terveimet, de talán éppen ideje visszatérni a témára.
Az EFAL pályázatra készítettem egy Pécs-TLV összehasonlítást, amire, Magyarországon, sajnos, oly jellemző módon, azonnal megjött a “szakmai” ítélet, hogy körtét és almát nem lehet összehasonlítani. Az eltelt két napban ezen jól feltúráztattam magam, mert minél inkább gondolkodom ezen, annál inkább meggyőződésem, hogy az, ami TLV-ben történt az elmúlt húsz-huszonöt évben, igenis tanulsággal szolgálhat Pécs számára! Alapvetően a HOGYAN kérdésében, bár Pécsett, nézetem szerint a MIT-et is még tisztázni kéne. Ezek a “minek a fővárosa” tjpusú kérdések borzalmasan provinciálisak, fontosabb lenne a tényleges értékekkel és bajokkal szembesülni.
Kedves Éva!
Igazan megtisztelő a Város-kooperációra nézve az Ön véleménye!
Minden támogatásra, segítségre illetve részvétrelre szüksége a van a programnak.
Jelenleg a városi koncepcióalkotáshoz kapcsolódó javaslataink összeállításán dolgozunk. (lásd: KONZULTÁCIÓS FOLYAMAT-menüpont).
Bár még nem olvastam az említett írásait, de biztos vagyok benne, hogy a globális tendenciák miatt számos városfejlődési analógia adódik TLV és Pécs történetében.
Így abban is biztos vagyok, hogy TLV tapasztalatai sok tanulsággal szolgálhatnak Pécs számára!
Abban is egyetértünk, hogy Pécs borzalmasan provinciális, de hol tematizálódnak “a minek a fővárosa” típusú kérdések?
Bencze Zoltán